About-Us-Page

Rólunk

Hetente több millió alkalommal megtörténik: a Starbucks baristája átnyújt egy italt a vásárlónak. Mégis, minden egyes eset egyedi.

Csak egy múló pillanat – csak egy kéz, amely átnyúlva a pulton átad egy csésze kávét egy másik kéznek.

Mégis, ilyenkor egy különleges kapcsolat jön létre.

Mindent, amit teszünk, ezért a kapcsolatért tesszük – a világon a legkiválóbb minőségű kávé felszolgálásától kezdve egészen addig, hogy hogyan veszünk részt vásárlóink és közösségeik életében a felelősségteljes üzletvitel megvalósítása érdekében.

A kezdetektől, amikor még csak egy kis üzlet voltunk több mint ötven évvel ezelőtt, mindenhol, ahová eljutottunk, és ahol csak megfordultunk, megpróbáltuk a helyet egy kicsit jobbá tenni annál, mint ahogyan találtuk.

 

Örökségünk

A napi munkába induláskor két célunk van: egy nagyszerű kávézás barátainkkal, és közben egy kicsit jobbá tenni a világot.  

Ez már akkor is így volt, amikor a Starbucks megnyitott 1971-ben, és ma is pontosan ugyanígy van.

Abban az időben a a vállalat egyetlen üzletből állt Seattle történelmi Pike Place főterén. Egy szűk kis üzletben a Starbucks a világ legfinomabb, frissen pörkölt szemeskávéit szolgálta fel. A Moby Dick által ihletett név az óceán és a korai kávékereskedők tengerész hagyományait elevenítette fel.

1981-ben Howard Schultz (a Starbucks igazgatója, elnöke, és vezérigazgatója) első alkalommal sétált be egy Starbucks üzletbe. Az első csésze Sumatra kávé után beleszeretett a Starbucksba, és egy évvel később már a vállalatnál dolgozott.

1983-ban Howard Olaszországba utazott, ahol magával ragadta az olasz kávéházak hangulata, és a kávéfogyasztás romantikája és élménye. Az volt az elképzelése, hogy az olasz kávéházi hagyományokat magával hozza az Egyesült Államokba, létrehozza a párbeszéd és a közösségi élet központját, a harmadik helyet a munka és az otthon után. Rövid időre elhagyta a Starbucksot, hogy létrehozza saját Il Giornale kávéházait, és 1987-ben visszatért, hogy helyi befektetők segítségével felvásárolja a Starbucksot.

A Starbucks az elejétől fogva más szeretett volna lenni, mint a többi. Olyan kávéház, amely nemcsak a kávét és a gazdag hagyományait ünnepli, de amely a kapcsolat érzését hozza el a vendégei számára.

Ma, amikor több mint 32 000 kávézóval rendelkezik a világ 80 országában, a Starbucks a speciális kávék legnagyobb elsődleges pörkölője és forgalmazója. Minden egyes csészével igyekszünk életre kelteni örökségünket és bemutatni kivételes élettapasztalainkat.

 

Küldetésünk

To be the premier purveyor of the finest coffee in the world, inspiring and nurturing the human spirit — one person, one cup and one neighborhood at a time.

Értékeink

A teljesítmény vezérel bennünket, az emberi értékeket szem előtt tartva:

Craft

  • Örömünket leljük a részletek aprólékosságában - függetlenül attól, hogy mi a munkánk.
  • Tanulunk és tanítunk a fejlődésre való törekvésben.
  • Szenvedéllyel és kreativitással nyújtunk kiválóságot.

Courage

  • Tisztelettel fogadjuk a nehéz beszélgetéseket, hogy mindannyian jobbá váljunk.
  • Merész ötletek által kimozdulunk a komfortzónánkból.
  • Helyesen cselekszünk, még akkor is, ha az nehéz.

Results

  • Céljainkat következetesen, koncentráltan, integritással és lendülettel érjük el.
  • Folyamatosan újítunk, hogy az élvonalban maradjunk.
  • Túlszárnyaljuk az általunk kiszolgált emberek elvárásait.

Belonging

  • Aktívan figyelünk és melegséggel és átláthatósággal kapcsolódunk.
  • Minden embert olyannak ismerünk el és értékelünk, amilyen valójában.
  • Méltósággal és törődéssel bánunk egymással.

Joy

  • Büszkék vagyunk a munkánkra és közben jól érezzük magunkat.
  • Megünnepeljük egymást és a győzelmeinket.
  • Nagyszerű hangulatot teremtünk, hogy a legjobbat hozzuk ki másokból.